top of page

45%-kal magasabb bevétel dinamikus szobaárazással – a RoomRaiser felhasználók tapasztalatai

Frissítve: márc. 18.

A RoomRaiser dinamikus árazást segítő szoftvere 2023. júliusában került a piacra. Az azóta eltelt időszakban egyre több szálloda kezdte el használni a kifejezetten kis és közepes méretű szálláshelyek számára készült rendszert. Megnéztük, mik a tapasztalatok és az eredmények. 

Mint általában a digitális megoldások esetében, a RoomRaiser használatának is a következők a céljai: 

  • Magasabb bevétel

  • Kevesebb munkaóra-ráfordítás 

  • Nagyobb pontosság, kevesebb emberi hibalehetőség

A fentiek közül talán a bevételnövekedés a legkönnyebben mérhető , így ebben a cikkben főleg ezzel a kategóriával foglalkozunk. Megvizsgáltuk az összes felhasználónk eredményeit, és az elmúlt hónapokat tekintve átlagosan 15 és 45% közötti bevételnövekedést tapasztaltunk.

Az alábbiakban két konkrét szálláshely, az AR Forte Apartments (Central Capital Apartments) és a Panoráma Hotel Noszvaj szavaival szeretnénk bemutatni a RoomRaiser használatának előnyeit, illetve az azzal kapcsolatos tapasztalatokat.



AR Forte, Gozsdu udvar és környéke, Budapest

„A RoomRaiser-el sikeresen átálltunk egy ténylegesen dinamikus árazásra. Ez egy valódi digitális megoldás, megfizethető áron, nagyszerű eredményekkel.”


Gozsdu udvar
A Gozsdu udvar népszerű lokáció a turisták között, így kiemelten fontos a szálláshelyek megfelelő árazása

Az AR Forte Apartments Budapesten, a Gozsdu udvarban és környékén üzemeltet 41 apartmant. Kozsuch Ádám üzemeltetési vezetőt kérdeztük a RoomRaiser által végzett árazással kapcsolatos tapasztalatairól (Ádám és csapata 2023. októbere óta használja a RoomRaiser-t).


A megoldandó kihívás

„Nagy a verseny a környéken, a dinamikus árazás pedig manapság már mindenképpen szükséges. Ugyanakkor a sokféle apartmanunk és a sok versenytárs miatt manuálisan jól csinálni lehetetlen és rengeteg időt emészt fel. Nagyon bonyolult feladat egy szakmailag megfelelő árazási stratégiát kidolgozni, majd azt folyamatosan megvalósítani.” A kihasználtság Ádáméknál alacsony volt és sokszor csak későn vették észre, hogy a növekvő kereslet miatt lehetett volna magasabb árakon is értékesíteni, így jelentős, egyébként megszerezhető bevételektől estek el.


Kezdetek a RoomRaiser-rel

„Previo PMS-t használunk és ők javasolták a RoomRaiser-el való együttműködést. Volt velük egy megbeszélésünk, ahol szakmailag meggyőzőek voltak, az ígéretek pedig nagyon vonzóak. Gondoltuk, megpróbáljuk az ingyenes próbahónapot, nézzük meg, mit tudnak, nem veszíthetünk semmit! 😊

A mindig optimális árak és a megspórolt munkaórák nagyon jól hangoztak!”


A közös munka

„A bevezetés és a rendszerek összekötése néhány napot vett igénybe. Kaptunk gyakorlatilag egy ingyenes szakmai tanácsadást is a versenytárs-elemzéssel kapcsolatban, ami nagyon hasznosnak bizonyult.” A következő 1-2 hétben az árazás finomhangolása zajlott. „Azóta egyszerű a rendszer használata, a versenytársak árainak folyamatos ellenőrzése és a mi áraink kalkulálása, mint feladat, lényegében megszűnt.”


Az eredmény

A 2023. november eleje és 2024 február vége közötti időszakban az egy évvel ezelőttinek 25%-ával nőtt a kihasználtság, a bevétel pedig 19%-kal. „Ezek alapján kíváncsian várjuk, mit tud a RoomRaiser a szezonban! Egy nem számszerű eredmény pedig, hogy folyamatosan nyugodtak lehetünk, mivel tudjuk, hogy az árazás mindig rendben van. Nyugodtan alhatunk!”


Panoráma Hotel Noszvaj

„Minden szállodának, ami  online csatornákon jelen van, csak ajánlani tudom a RoomRaiser-t! Aki szeretné kipróbálni a dinamikus árazást, de eddig nem volt rá kapacitása, most kaphat egy jó megoldást. A rendszer ára pedig töredéke egy tanácsadó cégének!”


Panoráma Hotel Noszvaj és erdei környezete
A fenyves erdővel és szőlőbirtokokkal övezett Panoráma Hotel Noszvaj

A Panoráma Hotel Noszvajban Kovács-Muhel Ágnesék 2023. júliusa óta használják a RoomRaiser-t. Egy külső tanácsadó cég segítségével a szálloda 45 szobáját korábban is igyekeztek dinamikusan árazni. Ágnesékkel már korábban is készítettünk egy interjút, ezt itt olvashatjátok.


A megoldandó kihívás

„Online foglalásaink aránya éves szinten 50-60% között van, tehát nagyon fontos bevételi csatorna. Lényeges volt számunkra a dinamikus árazás folytatása, de a költségeket is csökkenteni szerettük volna és a minőséget is emelni egyúttal. Egy valódi, jól működő digitális megoldást kerestünk.”


Kezdetek a RoomRaiser-rel

„A Previo PMS csapatának a javaslatára próbáltuk ki a rendszert. Volt egy beszélgetésünk Dávidékkal, ahol a bemutatott rendszer és az árazási stratégia meggyőzött minket.” Tehát hasonlóan az AR Forte Apartman esetéhez, itt is segített a Previo PMS és a RoomRaiser közötti integráció. A két rendszer együttes használatáról egyébként itt olvashattok.


A közös munka

„A RoomRaiser hozza azt, amit ígér: az áraink folyamatosan versenyképesek, a versenytársfigyelést pedig gyakorlatilag elfelejthetjük, mert ezeket megoldják helyettünk. Szakmai hozzáadott értéke is van a RoomRaiser csapat munkájának és mindig megfelelő támogatást kapunk, ha kérdésünk van. A paraméterek beállítása szakmai támogatással készült, a szállodánk egyedi jellemzői alapján. Az integráció a rendszerek között jól működik, a szoftver használata pedig egy kezdő számára is könnyű és átlátható.”


Az eredmény

„A 2023. szeptember és 2024. február közötti időszak adatait vizsgálva az online csatornákról érkező foglalásaink száma 45%-kal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, míg az ezen foglalásokból származó bevétel 60%-kal emelkedett. A RoomRaiser használata gyakorlatilag megtizedelte az árazással töltött időt. Maximum fél óra alatt elvégzem a szálloda újraárazását egy évre előre és ez is inkább a RoomRaiser árainak átnézése csak. Ezt korábban 4 óra alatt sikerült teljesíteni. A szoftver használata teljes mértékben mentesít az adatgyűjtéstől, a feldolgozástól és minimalizálja a hibalehetőségeket is. Mindig nyugodtak lehetünk az áraink miatt.”



A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a Nyugat-Európában már jobban elterjedt technológia nálunk is működik. A RoomRaiser a kis és közepes szállodák számára készült árazási (RMS) szoftvermegoldásokat elsőként hozza el hazánkba és a környező országokba, kiegészítve ezeket a regionális sajátosságok ismeretével és szakmai tanácsadással.

Spórold meg a monoton munkafolyamatokat és növeld a szállodád bevételeit a RoomRaiser-el! Vedd fel velünk a kapcsolatot!




99 megtekintés

Comments


bottom of page